Ember a vadonban

Ember a vadonban

A héten Aradon jártam, interjút készítettem, az anyag feldolgozása folyamatban, a blog Facebook oldalán viszont megnézhetitek az aradi fotóimat. Így örültem, hogy Jankuly Imre ismét küldött nekem írást, ezúttal az állattalálkozásairól mesél, a történetek között három kakukktojás van. 🙂 A pásztorkutyás írását itt találjátok.

A szerzőről

Jankuly Imre, Bronzjelvényes túravezető, barlangkutató, kerékpáros csavargó, a biharrósai Moha és Páfrány turistaház tulajdonosa.
15 ország csavargásai adják a tapasztalatot arra amiket leírok, a kidolgozott stratégiák, nálam működnek, mivel eddig állatbaleset nem ért, ezért merem megosztani másokkal is. Ne feledjük, hogy nem vagyunk egyformák, ezért lehet nem mindenkinél működik…
Fejben dől el minden…
Lelkileg is készülni kell az állattalálkozásokra, nem elég botokkal felszerelkezni, ha (látszólag) nyugodtak, szervezettek tudunk maradni, akkor az már több mint fél siker, a bajok a pánikszerű rendezetlen viselkedésből adódnak.

A túrázás divatja

Romantikusan, vadregényesen, divatosan hangzik, hogy menjünk a hegyekbe túrázni. Nincs is ezzel semmi baj, ameddig nincs semmi baj. Szép időben, napsütésben, ha nem hajít minket nyakon a maci, nem öklel fel a vaddisznó, nem mar meg a vipera, akkor szépen haza is érünk.

De félünk… miért is félünk? Mindentől fél az ember amit nem ismer, tehát meg kell ismerni a területet, az ott élő állatokat. Ha csak azért megy a „turista”, mert buli van, mert mennek a haverok, és nem akarok lemaradni a divattól, na, az nem szerencsés. A szerencsés az lenne, ha azért mennénk az erdőbe, mert szeretünk oda járni, mert megnyugtat, mert pihentet, mert szeretnénk csodás helyeket, szép és érdekes dolgokat látni. Az első esetben a „turista” , akit inkább nem is neveznék turistának, odamegy a helyszínre, eszik, iszik, dínomdánom… elhajigálja a szemetet, tönkretesz amit csak tud, leereszti az olajat az autóból, bömbölteti a kocsiból a zajt, majd hazamegy, és kiposztolja, hogy ő mekkora menő csávó, milyen faszántos helyeken volt… De az, hogy oda más már nem tud menni mert úgy lelakta pár perc alatt, az nem derül ki…

Isten nem ver bottal, remélem, az ilyeneknek egyszer csak ráesik a lábujjukra véletlenül egy kavics. Az erdőben széthajigált szemét, nemcsak csúnya látvány, hanem vonzza az erdei állatokat is. Csodálkozunk, hogy a csúnya, gonosz, hülye medve, róka miért megy az ember közelébe… hát a kajaszagra megy. Éhes szegényke, mert mi elvettük a vadászterületét, kiszorítottuk az erdőből, és nem maradt más hátra, mint előre a szemetesbe. Egy medve hatalmas területet kell bejárjon naponta, hogy megszerezze magának a kalóriát. Igyekszik olyan helyeken járkálni, ahol kevés a turista, de mára eljutottunk oda, hogy mindenütt sok a turista, tehát valahol találkoznunk kell vele előbb vagy utóbb. Ahol a kajaszag van ott fogunk vele találkozni. Szemeteseknél, birkanyájaknál, sátrak végében majszolgatva…

Vendégek vagyunk

Gyakran elfelejtjük, hogy ha elmegyünk az erdőbe túrázni, akkor az állatok otthonába megyünk. Úgy kellene viselkedjünk, hogy mi ott szívesen látott vendégek legyünk.

Lefordítom. Jönnek hozzád idegenek, akiket nem hívtál. Hangosak, szemetelnek, összetörik a bútoraidat, felgyújtják a kerítésedet, fejbe rugdossák a gyerekeidet, te mosolyogva nézed mindezt végig, és mikor távoznak, kezet rázol velük, és megkéred őket hogy máskor is jöjjenek…

Az erdőben az állatok nem mindig ilyen toleránsak, megvédik magukat, a területüket, a családjukat, tehát védekeznek. Sosem támadnak, mindig csak védekeznek, de azt is csak akkor, ha nincs más választása. A híradó egy-egy ilyen védekezés után bemondja, hogy a medve megtámadta az embert, és ki kell lövöldözni őket. Magunk alatt vágjuk a fát, mert ha minden élőlényt és életteret elpusztítunk magunk körül akkor magunkat is kipusztítjuk. Ez sajnos nagyon hamar be is fog következni.

Térjünk vissza az erdőbe. Ha medvét látunk, ne támadjuk meg, ne vegyük el tőle a birkát, ne kezdjük pózoltatni a fotóhoz, és ami nagyon nagy hiba szokott lenni, ne etessük, ne szoktassuk oda egy területre a szeméttel, kajával. A medve nagyon óvatos, minden érzékszerve sokkal jobb, és gyorsabb is, mint mi vagyunk. Nagyon ritka az hogy mi látjuk meg először, de ha mégis, akkor álljunk meg mozdulatlanul, és figyeljünk, mit csinál. Nekem eddig kivétel nélkül minden alkalommal nagyon gyorsan hátat fordított, és a legrövidebb úton elballagott a fák közé. Hacsaknem arra vezetett az utam nem nagyon loholtam utána. Nem szabad bekeríteni. Ha véletlenül a csapat közé kerül, igyekezzünk egy határozott utat nyitni neki az erdő felé. Ha bocsot látunk, ne ismerkedjünk vele, mert jöhet az anyuka, aki erre nagyon mérges tud lenni.

Rács mögött a Szegedi Vadasparkban

Találkozások

Megpróbálok összeszedni néhány esetet, amikor valami furcsával találkoztam az erdőben. Leírom, hogy mi volt erre a reakcióm, és a valami reakciója, mert nem mindig állat volt. Cross Country edzés közben gyakran megesett, hogy történt valami, hiszen bringával, egyedül, gyorsan és csendesen halad az ember, sokszor olyan állatokat sikerül meglepni, amiket gyalogosan szinte lehetetlen.

Emberi találkozások

Legnagyobb és legfélelmetesebb állat az ember. Még gyerekkorunkban túráztunk a Budai-hegységben talán a vitorlázó repülőtér felé, bementünk valami kerítésen egy ösvényen, a terület kihaltnak tűnt, valami volt orosz légibázis lehetett. Egyszer csak „SZTOJ” felkiáltás a toronyból… Mire mi jól nekiiramodtunk, csak rossz irányba, mert azonnal Kalasnyikov závárcsapódást hallottunk. Erre hasra vetettük magunkat, és jó darabig így is maradtunk. Mivel senki nem jött le kommandós kúszásban visszacsúszkáltunk, egy épület mögé és mikor már takarásban volt a torony, akkor be a bozótosba, és remegő térdekkel hazaiszkoltunk.

Bringa edzés a Budai-hegységben télen. Szaggatok lefelé eszeveszett iramban egy turistaösvényen, mire a domb aljában az út közepéről, a földről hirtelen egy hófehér ruhába öltözött ember áll föl, és puskát tart rám. Éppen csak megállok fél méterrel előtte, mire rám förmed: mit csinálok itt? Nem félek, hogy lelő? (Valami kommandós gyakorlat lehetett.) Mire én: nem fél, hogy elütöm? Ne kommandózzon az út közepén, mert legközelebb lehet, nem tudok megállni.

Erdei sikló – Szatmári Zsolt fotója

Gally vagy sikló?

Budai-hegység ősszel, Solymár környékén. Az Ördöglyuk-barlangtól szaggatok haza egy széles földúton. Egyszer csak egy gallynak álcázott erdei sikló mozdult meg előttem, már csak annyi időm volt, hogy a bringát megemeljem, és átrepüljek a legalább másfél méter hosszú jószág felett. Utána hatalmas fékezéssel megálltam, mivel kellett pár perc, hogy rendezzem soraimat, eközben siklópajtás boldogan csúszkált be az erdőbe.

Nem lett lyukas a vaddisznó…

Budai-hegység Budaörs felett, az Ökrös-hegy és Szekrényes-hegy környéke lehetett. Szokásos módon, mint az őrült ki letépte láncát, szaggatok lefelé az erdei ösvényen, ám most egy hatalmas vaddisznó állja az utamat… Ilyenkor jön jól a biztonságos fékrendszer, ugyanis a vaddisznónak elég nehéz lyukat beszélni a hasába. Szegényke meglepődött, hogy vajon megállok-e, talán még jobban mint én. Mindenféle fékező stratégiát bevetve, (még hónaljszőrrel is fékeztem), kb. 5 méterre sikerült megállni. A jószág meg sem moccant, hangot sem adott, meglehetősen nyugodtnak tűnt, lélegzése egyenletes volt. Első dolgom volt, hogy a bringát befordítsam kettőnk közé, és máris nézegettem a fákat, hogy vész esetén melyikre lenne a legkönnyebb felmászni. Rettentő sokáig álltunk egymással szemben mozdulatlanul, érzékeink kifinomodtak, a másik minden rezdülését figyeltük, egy pillanatra sem vettük le a szemünket egymásról. Egy idő után a disznó tett egy lépést oldalra-hátra, én is így tettem. Ez a kezdő lépés felbátorított mindkettőnket, levettük belőle, hogy mind a két félnek inkább mehetnékje van, nem akarna küzdeni a másikkal. Innentől felgyorsultak az események, és szép lassan kis léptekkel, továbbra is egymást figyelve, lett akkora távolság, hogy a disznaja egyszer csak nekiiramodott és eltűnt a sűrűben.

Vaddisznó – Kávézombi fotója

Még több vaddisznó

Keszthelyi-hegység Tési-fennsík, Szamentu-barlang bontótábor. Ülünk a tábortűznél kb. 15 fő, hangosan beszélgetünk, csörömpölünk, mire a hátunk mögött népes vaddisznócsorda halad el, alig 20 méternyire, mintha mi ott sem lennénk, nem igazán zavartatták magukat. A többiek észre sem vették őket, hosszasan kellett integessek, hogy csend legyen, figyeljenek, de a jószágok csak rendületlenül haladtak a megszokott ösvényükön, amíg el nem tűntek a domborzat mögött.

2016 március eleje. 1200 km-es Szlovákia körút. Nem szeretem a nagy meleget, ezért gyakran akkor megyek, mikor az idő jónak tűnik. Szlovák Paradicsom, Hernád áttörésben bringáztam valahol a Suchá Belá környékén szürkületkor, amikor vaddisznóhangokat hallottam. Gyorsan, de csendesen bebújtam a sziklák mögé, majd felkúsztam a tetejére. Alattam pár méterre a patakparton legelésztek, turkáltak, disznólkodtak. Sokan voltak, kicsik, nagyok, közepesek, de volt időm kifigyelni, hogy volt köztük egy vezér. Amikor ez a vezér felemelte a fejét netán horkantott egyet, a többi mind rá figyelt, nézelődésem is azzal ért véget, hogy egyet horkantott, mire mindenki elszaladt a hadi ösvényen.

Még mindig vaddisznók. 3300 km-es északi Európa körút után, valahol Tokaj környékén hatalmas vihar kapott el. Úgy úsztam meg, hogy befeküdtem egy árokba, és egy bokrot magamra hajtottam. Ezek után már csak egy kis csemege volt, hogy a szántóföldön, ahol sátraztam, egész éjszaka hajcsúroztak a vaddisznók. Kicsit turkáltak, aztán félelmetes halálhörgéssel küzdöttek meg egymással a finom falatokért, mindezt a sátortól csak pár lépésnyire. A pihenésem abból állt, hogy a sátor közepén térdeltem, körbevéve magamat a motyóimmal, két kezemben magam elé tartottam a késemet, és készültem, ha valahol dudorodik a sátor oldala odabökök. Reggel késsel a kezemben ébredtem, kikászálódva, nyoma sem volt az éjszakai hangok okozóinak.

Néha csak sündisznó…

Egy teljesen ártalmatlan állatka rémített egyszer minket halálra. Börzsöny, Kemence-patak medre. Ez a patak, amiben akkor egy csepp víz nem volt, máskor egy egész falut tolt be a templomba, aszfaltutastól, kerítésestől, mindenestől. Ebben a mederben éjjel hatalmas csörtetésre ébredtünk, mind azt hittük, hogy jönnek a vaddisznók. Védekező állásba helyezkedtünk, és vártuk a vadállatokat… nemsokára meg is érkezett a fél erdőnyi aljnövényzettel egy sünike…

Amikor a túrázó az állat

Eszembe jutott egy másik patakmederben éjszakázás is. Ebben az állatok mi voltunk. Nagy ötletem az volt, hogy a sátrakat, bringákat, mindent vigyünk be az Ipoly egy kis szigetére. Jó is lett volna, ha éjjel nem jön egy villámár. Arra ébredtem, hogy vízágyon hintázok. Pánikszerű menekülés, pakolászás, mentjük, ami menthető, majd reggel, mikor megvirradt, egy településen találjuk magunkat, ahol nem értik, hogy mit mondunk, és fura feliratok vannak mindenfelé…. Életünkben először voltunk Csehszlovákiában. Másik pánikunk, hogyan jutunk vissza a határon, de ezt is megúsztuk.

Medvét jobb az állatkertben nézegetni

Medvék

Jöjjenek a macik. A legtöbbet egy kupacban, vagy hat példányt a Nagy-Phaeton vízesés láncos szakaszának mászása közben láttuk. Alattunk legelésztek, kicsik és nagyok együtt. Félni nem jutott eszünkbe, mert esélytelen volt, hogy összefussunk, a vízesés, és a függőleges falak jól elválasztottak minket. Ha jól emlékszem próbáltam fotózni, de nem sikerült.

Szintén Bihar hegység, Tapu (Cápu) csúcs. Előtte van egy rét, amin átkelve el lehet jutni a Rozsdás árokhoz. Na itt mikor a rét egyik felére fordultunk a másik felén akkor bandukolt be a maci az erdőbe

Bársza-katlan, Fekete-tó partján láttam egyszer valamit, de mérete alapján csak medve lehetett. Egyedül voltam sötétedés környékén, úgyhogy ez egy igazi lélekerősítő volt.

Talán az összes macit a Biharban láttam, sőt amelyik a legközelebb volt hozzánk, azt nem is láttuk. Az úgy történt, hogy egy klasszikus Nagy-havas haláltúrán bandukoltunk a nagy hómezőn, itt-ott volt csak fa, többnyire a hó alatt volt minden a jelzésekkel együtt. Tudjuk, hogyha a turista nem találja a jelzést, akkor vissza kell menni az utolsó megtalált jelzésig (ezt írja a nagykönyv). A szűz hóban el is kezdtünk visszabaktatni, alig pár lépés után, medvelábnyomok keresztezték a nyomainkat. Mondanám, hogy földbegyökerezett a lábunk, de hó volt alattunk, nem is akármekkora. Számunkra emberek számára elképzelhetetlen volt, hogy hová tudott elbújni, mert fa alig volt, és hogy tudott ilyen gyorsan elsuhanni mögöttünk. Hihetetlen érzés volt, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a természet és a maci kényekedvére. Minden híradó, meg rémtörténet ellenére, én csodálkoztam is rajta, hogy miért nem tépett minket szét, hiszen, még csak arra sem volt esélyünk, hogy észre vegyük, nemhogy megküzdjünk vele.

Viperák

Volt még két viperatalálkozásom is. Az egyik a Fehér-Körös forrásának keresése közben, valahol a Grohoti-híd környékén. Az egyik turista fotózgatta húsz centiről a viperát, de megemlítettem neki hogy 60 centit ugrik, ha akar, úgyhogy abbahagyta a műveletet. A másik Rosán volt a Lazuri-sziklákon, felnyúltam egy párkányra, ahonnan akkor ugrott el egy szép példány. A kígyó pszichológiát nem tudom, így azt érdemes elkerülni, ha lehet.

A hiúz nagyot ugrik

Ugyanitt Rosán a Lazuri-sziklákon találkoztam életem egyetlen élő hiúzával is. Bámulatra méltó volt az ugrás, amit produkált egyik sziklaélről a másikra, vagy 10 méteres távolságba. Hatalmas cica, és fejedelmi a tartása, egy élmény volt testközelből megfigyelni.

Állatkerti farkas télen
Farkas a Szegedi Vadasparkban – régi telefonos képem

Farkas

Farkast egyetlen egy darabot láttam egy szép karácsonyi délelőtt, éppen kimentem egy karácsonyfáért, amikor a Kristálybarlang felett az úton (Rosán) egy kutyának tűnő farkas fordult be a kanyarba. A viselkedése volt először gyanús, aztán meg a farkasformája, mikor ráfordult a profilra.

Retyezáti róka, Kávézombi 2013-as fotója. Most már nagyon szelídek lettek, megtanulták, hogy ha szépen pózolnak, akkor jó eséllyel kapnak enni.

Vörös ravaszdik

Rókával is nagy élmény találkozni, mert ravasz a kis ravasz. Talán a Börzsönyben ittam egy híd alatt a patakból, amikor szintén lejött a szemközti patakpartra a kis vörös. Mozdulatlanul figyeltem, hogyan iszik. Mikor már nem volt szomjas, szaglászott, ténfergett egy kicsit a parton, eközben észrevehetett a szeme sarkából. Itt jön a rókatermészet, nem ám, hogy észrevesz, felugrik, és hanyatt homlok elrohan, a fenéket, mintha észre sem vett volna, tovább szöszmötölt, csak most már úgy, hogy egyre távolabb kerüljön tőlem. A tekintetét csak akkor emelte rám, mikor már csak egy ugrásnyira volt hogy eltűnjön a domborzat mögött.

Egy másik kis ravaszdi nemrég írta le a nyolcasokat a sátraink körül, hátha talál köztük valami finomat. Ez alig pár hete volt a Gutin hegységben, Suior aranybánya tőszomszédságában. Este nem talált semmit, így reggelre bosszúból szanaszét hordta a papucsainkat, szandáljainkat.

 

Ezen történetek alapján hiszek abban, hogy a vadállatok nem az ellenségeim, sőt talán inkább a szövetségeseim, így mára eljutottam oda, ha megyek a dzsungelbe, egyetlen állattól félek

… az embertől…

Galéria

Facebook Comments
Comments are closed.

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás